Az Ítész havát írjuk, az Alapítás 1649. évében.
A hó és a jég uralmának idején járunk; még a Yangpoort övező nyájas délvidék is hűvösebb és esősebb ilyentájt. A kontinens belsejében egyértelműen a fagy az úr, de a nyugati vizek se igazán hajózhatóak már. Illith-Athar sokhetes álmát alussza a hó és a jég börtönében, de az emberek birodalma nem hajt fejet az elemek előtt: ilyenkor kelnek útra a királyi adószedők, hogy behajtsák az udvar év végi járandóságait, de ilyenkor élezik a kaszát is a parasztok, hogy megakadályozzák a kamrájuk üresre söprését. Dermedt hideg és élénk mozgás, ünnepi készülődés és civakodások: az év talán legellentmondásosabb időszaka következik.
Karakterek: 3417
Fajok lebontva
Ember: 1365
Elf: 717
Sötételf: 520
Törpe: 116
Fél-elf: 522
Gnóm: 64
Fél-ork: 113
Nemek aránya
Férfi: 1849
Nő: 1568
Kasztok aránya
Harcos: 1120
Árnyjáró: 968
Varázsló: 991
Pap: 338
Játéktéri beírások:
50720
Fórum beírások:
27944
Földrajz
Tájegységek, vízrajz, éghajlat
A Naarim északi féltekéjén fekszik Sideran, északkeletre a Holdföldek kontinensétől. Hegységei és folyói révén négy, jól elkülöníthető egységre tagolható.
A Kniran síkság
A sziget északnyugati részén terül el ez a hatalmas, csapadékban és élővilágban gazdag vidék, melyet a helyiek egységesen csak Kniran síkságként emlegetnek. A Chedlen hegység zárja el a sziget déli területeitől, keleti határa a Mantirák lágyabb vonulata és a Nuvian.
A tengerig húzódó füves síkságok erdőfoltokkal tarkított vidéke Sideran mezőgazdaságának bölcsője, termékeny földjeit nemzedékek emlékezete óta lakják. A hegységek égbetörő vonulata előtt megrekedő, csapadékban gazdag óceáni felhőknek köszönhetően a Kniran éghajlata az óceánitól a kontinentálisig terjed. Amnister kikötővárosának területén és a környező vidékeken inkább az esős nyarak jellemzőek, a Kniran belsőbb területei és a Konaras városának is otthont adó Mantira-fennsík időjárása viszont már jóval szárazabb és szélsőségesebb.
A terület legjelentősebb folyója a Kuango.
A Ryre-vidék
A Chedlen hegység keleti vonulatait alkotó Vihargáttól északra és a Nuviantól keletre elterülő kiterjedt ősvadont a helyiek csak Ryre-vidékként emlegetik. Míg észak nagyrészt sík, délen a Drál dombságai már a Vihargát, illetve a Mantirák előhegységeiként is tekinthetőek.
A hatalmas erdős terület a sziget legvadabb területe. Tapasztalt utazóknak, erdőjáróknak is igazi kihívás átjutni rajta, s bizony sokan vesznek el örökre a százados fa-óriások birodalmában. A terület időjárása épp olyan vad és kegyetlen, mint külleme. A Vihargáton olykor átbukó mágikus viharok származékai azok a váratlan szélrohamok és különösen szívós esőzések, amelyek még elrettentőbbé teszik az egyébként is barátságtalan vidéket. A sziklás felföldek, mászhatatlan ormok és félvad fenyvesek nem civilizált lényeknek valók, de ilyenek kevesen is élnek erre.
A Ryre-vidéket mégse lehet lakatlannak mondani.
A régió legészakibb területe, a Tajtékos deltája egészen szerencsés mikroklímával rendelkezik: a tenger közelségének és természetes védettségének köszönhetően ez a vidék már az ismert történelem legrégebbi koraiban is lakott volt. A mai Cradon éghajlata nagyon sajátságos: a Ryre-vidékére jellemző szívós fagyok nem érik el, a delta környékén szinte sohasem marad meg hó. Emberemlékezet óta a delta csatornái fagyot nem ismertek.
A terület legjelentősebb folyóján, a Nuvianon kívül számtalan kisebb, szeszélyesen felszínre törő vízfolyással találkozhatunk még erre. A felszín alatt jelentős barlangrendszerek, feltérképezetlen természetes labirintusok húzódnak gazdag vízkészleteket és ásványkincseket rejtve.
Az Anduin síkság
Különleges, gazdag élővilágú vízgyűjtő területének köszönhetően a Folyóköz (elf nevén Anduin) az első igazán jelentős civilizáció bölcsőjévé válhatott. A hegyekben még gyors folyású Assasia a sík vidékre érve három jelentős ágra válik szét, folyammá bővül és partjai mentén dús vadont éltet. A Chedlentől délnek haladva egyre lágyul a vidék dombságokkal szabdalt arca, az Assend, a Nirad és az Issen számos kisebb-nagyobb szigetet rejt, gazdag vízi-életnek és színes madárvilágnak ad otthont. A Sideran legdélibb csücskében virágzó mágia-város, Yangpoor klímája már kifejezetten szubtrópusi, a tenger közelségének és a páradús légtömegeknek köszönhetően szárazság emberemlékezetek óta nem sújtotta, monszunesői határozzák meg leginkább az életét.
Nyugatról a belső területek felé haladva az időjárás mind szárazabbá válik, az Issen torkolata felé haladva felszakadoznak az erdők, nagyobb füves-bokros területek jelennek meg, majd fogynak végtelennek tetsző sztyeppékké.
A Shari-Shael
Az Issen ezüstkígyójától keletre, Vihargát hegyeinek árnyékában húzódik Sideran legkietlenebb vidéke. Az egykor esőben gazdag földekre ma már csupán a Nayas lápvidékének korcs módon túlburjánzott növényvilága emlékeztet. A csapadékot hozó felhőket már századok óta másfelé hajtja innét a szél. Úgy tartják, hogy egy hajdan itt zajlott csata nyomán megmaradt eleven seb ez a vidék Sideran hátán még ma is. Az egykori erdőségeket tápláló folyó elposványosodott, deltájának egyetlen nyoma mára egy kietlen só-völgy, a déli vidék teljesen kiszáradt, aranyló homokú, forró sivataggá szikkadt.
A Nayas mágiával megrontott lápja a legtöbb faj számára ma is lakhatatlan, alattomos mivolta miatt csak a legvakmerőbb kalandorok merészkednek erre. A bűzhödt, holt kipárolgásoktól nehéz levegőjű ingovány könnyen lépre csalja, és örökre elnyeli az óvatlanokat, mágikus tér- és időzavarok rajzolják néha napról napra át a biztonságosnak vélt útvonalakat is. A sivatag forrósága gyakran viharokká korbácsolja a mágiaszövevényen vonagló ezredéves sebeket, amelyek a legtöbbször kelet vagy észak felé csapnak ki: a hajózás épp ezért a keleti tengereken mindig is tabunak számított, a Szirén-öböl a legdélebbi „biztos” pont, azon túl kalózok se nagyon merészkednek. Az észak felé átcsapó viharokat a Vihargát és a Ryre-vidék déli része sínyli meg.
Jelentős település a vidéken nincs, de az Issenhez közelebb eső területeken sok elszórt nomád törzs küzd az élettérért a keletnek szorított orkvérű nemzetségekkel.
Hegyvidékek és jelentősebb dombságok
A Barad Eduntól (Hajnalszirt, keleti végpont) a Barad Amunig (Alkonyszirt, nyugati végpont) tartó vonulatok akár egyetlen, egységes hegyláncként is kezelhetőek lennének a legtöbb bányászatban, földtanban nem jártas szerzet számára. A kontinens őslakói, a törpék, viszont ennél részletesebb és cizelláltabb tudást halmoztak fel a hegységrendszerről, bár ezt nem könnyen adják ki a nyurgák egy képviselőjének sem.
A Vihargát uralja keletet, a Chedlen nyugatot.
Az előbbit viszonylag fiatal hegységnek tartják, szerkezete nagyon sajátos és erősen eltérő mind a Mantirák, mind a Chedlen nyugati hegyeitől. Egyes törpe tudósok a Mantirákat is a Chedlen részének tekintik, bár azt mind elismeri, hogy a kőzetszerkezetük jelentősen eltér egymástól.
A Chedlen jellegzetes arculatú vidék, Tófüzérnek is nevezik, ugyanis számtalan kisebb-nagyobb tengerszem bújik meg az olykor 4000 méteres magasságot is elérő, ám átlagban mégis 2000-2500 méteres csúcsok között. Legjelentősebb városa Ilith-Athar máig féltékenyen őrzi a kereskedelem számára is járható hágókat, melyek észak és dél egyetlen szárazföldi kapui. A Mantirák fennsíkok tucatjait számlálja, hegységei jelentősen alacsonyabbak, észak-nyugat felé Nyugat-Drál dombsága adja fenyvesekkel borított lankáit.
Kelet-Drál dombsága inkább üledékes, Vihargát viszont egyértelműen vulkanikus.
Sideran legmagasabb pontja a Vihargát Barad Drakanisnak keresztelt csúcsa a maga 5014 méterével. A mítoszok szerint a hajdanvolt sárkánylovasok legfőbb erőssége itt volt található, de ma már rejtve van a halandó szemek elől. Ez a hegy a törpék szerint jelentősen vénebb a Vihargát többi bércénél. Valószínűsítik azt is, hogy ezek a bércek már egy olyan korban is itt álltak, mikor Sideran szigete még csak a Barad Drakanisból és a körülötte lévő területekből állt.