A Művész havát írjuk, az Alapítás 1651. évében.
A tavasz már teljességgel birtokba vette a világot: virágba borultak még a Shari-Shael száraz tüskebokrai is. A lankás alföldeken zöldül a vetés, a zord vadonok komorságát is elűzi néhány hétre a rengeteg harsány-zöld hajtás. A halandók lelke is követi ilyenkor a természetet az élet vad élvezetében: ez a hónap a művészek és múzsáik hava szerte a kontinensen. Yangpoorban még nem úr a forróság, de már igen meleg van: a tavaszt és a művészet élvezetét ünneplők nem is restek levetni, ami ruhát csak az illendőség megenged.
Karakterek: 3464
Fajok lebontva
Ember: 1382
Elf: 730
Sötételf: 529
Törpe: 119
Fél-elf: 522
Gnóm: 66
Fél-ork: 116
Nemek aránya
Férfi: 1873
Nő: 1591
Kasztok aránya
Harcos: 1131
Árnyjáró: 976
Varázsló: 1005
Pap: 352
Játéktéri beírások:
52636
Fórum beírások:
28143
Fajok - elfek
Az elf faj általános leírása
Az elfek – vagy eldák – népe hozta létre Sideran első civilizációját. A legősibb fajok egyike, kultúrájukat távoli vidékekről, hódítókként hozták magukkal ebbe a világba. Művészetben, kultúrában és mágiában ma is vitathatatlanul ők az elsők és az irányadóak, bár hatalmuk messze nem olyan tündöklő már napjainkban, mint hajdan volt, a mágiájuk is alig ér a nyomába a hódítók erejének. A mesékkel ellentétben ők is meghalnak: bár a természet rendje és a fajukat átszövő, ősi mágia hosszú évszázadokban, esetenként akár évezredben szabja meg életük hosszát, az ezredéves matuzsálemek már igencsak ritkának számítanak az ő köreikben is. Harcok, betegségek tizedelik őket, kifinomult fajtájuk ezen utóbbiakra kifejezetten érzékeny.
Egy elf férfi átlagosan 5,5-6 láb (175-190 cm) magas, súlya olyan 180-190 font (75-80 kg), alkata vékony, szikár. A nők némileg alacsonyabbak, könnyebb felépítésűek. Bőrük, hajuk és szemük színe az élőhelyüktől és az al-csoportjuktól függően változik. Fülük hegyes, vonásaik kifejezetten finomak, a szemek élesen metszettek.
Látásuk éles, de a sötétben nem jobb, mint az emberé, hallásuk jelentősen finomabb, egyensúlyérzékük legendás. Viselkedésük a `percéletűek` szemében gyakran megfontolt, kiváró. Életritmusuk lassabb, időfelfogásuk az emberszerzetek között olykor komoly problémákhoz vezet. Bár az elf a legtöbbször elnéző, bölcs türelemmel viseltetik a szemében kapkodó ’percéletűek’ felé.
Igen gyakran – de nem kizárólag - matriarchátusban élnek.
A betegségekre való viszonylagos fogékonyságon túl az elf faj másik nagy gyengesége az alacsony szaporulatuk: egy elf nő hosszú élete során mindössze egy tucatszor ha fogamzóképes; nagyon ritka, hogy valaki közülük egy évszázadon belül kétszer is képes legyen gyermeket foganni. Ráadásul ezen termékeny napokat sem tudják előre jósolni, legfeljebb csak néhány nappal előbb képesek észlelni a jeleket. Emiatt az elf családokban alapvetően egy-két gyermek szokott lenni, a háromgyermekes család már különlegességnek számít, az ennél is több gyermek ugyanazon anyától pedig már kifejezetten ritkaság. Bár az egészségük valamivel gyengébb, mint a többi fajé, de a tudományuk és a gyógyításban is elmélyült mágiájuk ellensúlyozza ezt: a csecsemőhalandóság alacsony az elf gyermekek között, a legtöbbjük megéri a felnőttkort.
Az elfek egyedfejlődése jellegzetes: a gyermekek növekedése közel hasonló ütemű, mint az embergyermekeké, csak némileg lassabb, az érés kora náluk 6-8 évvel feljebb tolódik. Ezután a látható öregedés és a testi változások üteme nagyon erőteljesen lelassul, emberszemmel jó időre gyakorlatilag leáll.
Az elfek elméletileg bármelyik siderani fajjal képesek szaporodni, bár a kultúrájuk és a hozzáállásuk erősen ellene dolgozik ennek a lehetőségnek. A mégis előforduló kereszteződések közül a leggyakoribb az emberi vérkeveredés.
Altípusok:
Az elfek népe három nagyobb csoportra osztható, történelmük, szokásaik, és lakóhelyük szerint.
Minassyrian elf: Az ’ős-vérű’ (minassyrian) elfek a hódítók eredeti, erőt és hatalmat képviselő népeinek leszármazottai. Birodalomépítők és civilizáció-teremtők, akik már akkor is kifinomult ízléssel épített, filigrán faragásokkal díszített kőfalak között élték az életüket, amikor az ifjabb fajok képviselőinek még a gondolata se fogant meg a létsíkok között kavargó káoszban. Társadalmuk szigorúan kötött hagyományait még az óhazából hozták magukkal, és gondosan őrzik mind a mai napig.
A minassyrian elfek között a legkisebb a külső jellemzőkben fennálló változatosság. Ennek oka zárt közösségeikben keresendő. Öröklött gyengeségek, betegségek szabják néha rövidebbre az életüket a természetüktől adódó éveknél, illetve a más fajok által behurcolt kórokra is ők a legfogékonyabbak. A Sideran földjére érkezett első hódítókra az írások, a dalok és a mondák szerint is ők emlékeztetnek ma a leginkább: a hajdan volt eldák szokásai, rítusai, babonáik jórészt érintetlenül és változatlanul maradtak fenn köreikben. Elmondható róluk, hogy féltékenyen és zártan őrzik kultúrájukat, titkaikba betekintést kívülállóknak nagyon ritkán eresztenek. Amit más népek tudnak az elfekről, az szinte kivétel nélkül a városi, és nem a minassyrian elfektől származó tudás.
Gyakran tartózkodóak, közömbösek, sőt kifejezetten arrogánsak a más, fiatalabb fajokkal szemben. A percéletűek az ő szemükben nem egyenértékűek, a legnagyobb bűn felfogásuk szerint a vérkeveredés bűne. A félvéreket még az orkvérűeknél is erősebben elutasítják.
Hajszínük az akár hószínig sápadó szőke, illetve a szőke árnyalatai, az ő soraikban a sötétebb tónusok a vérkeveredés biztos jegyei. A szemük színe jellemzően a kék különböző árnyalatait és tónusait veszi fel, a ritkán előforduló zöldről úgy tartják, az Álomjárók dinasztiájának öröksége.
Az alfaj kifejezetten nem szapora (egy nő számára két életképes gyermek kihordása már büszkeség) ennek pedig nem csak biológiai okai vannak, de hagyományaikban, vallásukban is találhatunk magyarázatokat. Sajátos lélekhitük gyakran az egek, a csillagok és az Álomsík felé fordítja őket, babonáikat korok tradíciói vésik kőbe. Kifejezetten érdekes a számmisztikába vetett hitük – bizonyos köreik tartanak a páros számokról, ezeket rossz ómennek vélik. Arról máig találgatnak az egyéb fajok tudósai, hogy van-e bármi köze hiedelemrendszerüknek a mágia iránt mutatott tehetségükhöz, de abban egyetértenek, hogy a minassyrian elfek minden más szerzetnél fogékonyabbak a varázslatra.
A minassyrian elfek központja ma Alqualondë, ami az Assend folyó két ágra váló ölelésében lapuló sziget kis révátkelőjéből nőtte ki magát az ős-vérű elfek városává, a Silasissar Birodalom bukása után.
Taurën elfek: Az hódító elfek másik, ősi csoportja az erdők népe, a taurën (’erdő-vérű’) elfek. Ez az alfaj is a kontinens meghódításakor érkezett Sideranra, feltehetőleg a minassyrian elfek harcosaiként, felderítőiként érkeztek. Mind testi jegyeikben, mind szokásaikban jelentősen elütnek városlakó rokonaiktól, bár a faji egyezés ezen eltérések ellenére is nyilvánvaló.
A taurën elfek bőre színe sötétebb, akár a kreolos árnyalatokig is elmehet. Hajuk jellemzően fekete, vagy sötétbarna, az erdőbeli élethez alkalmazkodott, és nagyon gyakran egészen rövidre nyírt, még a nőké is. A világosabb hajszínűeket kivetik maguk közül, a természetben álcázásra képtelennek tartják őket. Szemük színe is sötét: fekete, barna, esetleg a zöld sötétebb árnyalatait viseli.
A taurën elfek nem alkotnak birodalmakat, civilizációjuk is inkább szájhagyomány, és csak nagyon kevés írásos anyag alapján hagyományozódik generációról generációra. A mágiára nem fogékonyak annyira, mint városlakó rokonaik, és szinte kizárólag a természet erői alapján űzik azt, legyen szó akár papi, akár varázslói mágiáról. A minassyrian elfek által birtokolt elvonatkoztatott magasmágia a taurëneknek nem jellemzője.
A taurën elfek együtt élnek az erdővel, szavannával, vagy akár mocsárral, amibe bevették magukat: a hegyvidékek egészen magas bércein és a sivatagok legforróbb katlanain kívül nem nagyon van olyan, természet uralta hely Sideranon, ahol ne találkozhatnánk néhányukkal. Nagyobb tömegben sehol nem fognak előfordulni, létszámuk és életmódjuk okán.
Városokban viszont csak nagy szükség esetén, rövid időre fordulnak meg.
A taurën elfek soraiban se találunk nagyobb szaporaságot, mint az ős-vérű rokonaiknál: egy-két gyerek a leggyakoribb, három már nagy ritkaságnak számít. A természetközeli életmódjuk miatt a taurën elfek szervezete valamivel erősebb, ellenállóbb, mint a minassyrian rokonaiké, így az újszülöttek túlélési esélyei a gyakran zord életkörülmények mellett se rosszabbak a városlakó rokonokénál.
A taurënek kiváló harcosok, felderítők és erdőjárók, szinte a születésüktől kezdve, nemre való tekintet nélkül. Mind a mai napig, ha egy különleges felderítő feladatra keresnek megfelelő személyt, közülük igyekszenek felfogadni rá valakit. A feladat persze nem egyszerű: a taurën elfek általában gyanakvással vegyes idegenkedéssel néznek minden városlakóra, a saját minassyrian rokonaikra is (sőt, talán rájuk a leginkább). A más természetjáró népeket már valamivel barátságosabban kezelik, kivéve az orkvérűeket, akiket az ősi, vadállati ösztönök két lábon járó hordozóinak tekintenek, és úgy is bánnak velük. Egy fél-ork számára hosszú és nehéz feladat lesz elnyerni egy taurën elf megbecsülését; amire az orkvérűek temperamentuma miatt csak nagyon ritkán kerül sor.
A fél-elfekkel viszont a taurënek sokkal barátságosabbak, mint minassyrian rokonaik: bár nem fogadják el őket a saját soraikba valóknak, de az erdőjáró képességeiket meg tudják becsülni.
A taurën elfeknek – életmódjukból kifolyólag – nincs központi városuk; a legnagyobb létszámú populációik az Anduin-síkság Assend és Nirad folyók közötti részén, illetve az Assend és a Chedlen-hegység között élnek. Egyes, szívós kis csoportjaiknak állítólag a Nayas halandót nem kímélő zsombékjai között is sikerült tanyát verniük.
Edran elfek: Az elfek harmadik nagy csoportja nem a hódítókkal érkezett Sideranra, hanem már itt alakult ki, a minassyrianok és a taurënek soraiból, a faj hosszú, nem ritkán véres, külső-belső konfliktusok szabdalta történelme során. Bár már több száz éve léteztek a saját fajtájuk korlátait feszegető, a megkövesedett, néha kegyetlen szabályokat betartani nem kívánó, a más fajok előli elzárkózást nem támogató egyedek az elfek mindkét ősi csoportjában, igazából alig három évszázada, a Fényesléptűek túlkapásoktól sem mentes uralkodási módszereivel egyet nem értő elfekből született meg az edranok, az ’új-vérű’ elfek csoportja.
Az edranok – az alfaj viszonylagos fiatalsága miatt – nem mutatnak jelentős eltérést fizikai tulajdonságaikban a minassyrian, illetve taurën elfektől. Talán az egyetlen, nagy különbség a vörös hajszín megjelenése soraikban, amit egyesek a két, ősi alfaj keveredése érdekes eredményének, mások a más fajokkal történt keveredés távoli, de jól érzékelhető nyomának tartanak. Éppen ezért a minassyrian elfek legtöbbje ugyanolyan elzárkózó az edran rokonokkal szemben, mint a más fajúak viszonylatában; nem tartják őket igazán tiszta vérű elfeknek.
Az igazi különbséget a viselkedésük fogja mutatni: ők a legnyitottabbak, a leg-elfogadóbbak a többi faj felé az elfek nemzetségei közül, mivel őket sem ősi gőg és hagyományok, sem a túldimenzionált természet-imádat nem befolyásolja a körülöttük levő világ megítélésében. Persze, ez a nyitottság és barátságosság csak viszonylagos, és határozottan alávetett a józan napi megfontolásoknak. Mégis, ezen tulajdonságuk miatt ők a felmenői Sideran legtöbb fél-elfjének is: a másik két alfaj csak nagyon ritkán keveredik más fajúakkal, és ha mégis megesik ilyesmi, a legtöbbször nem önszántából teszi azt. Nem úgy, mint az edranok, akik kifejezetten szívesen választanak maguknak az emberek, de még akár a gnómok közül is párt.
Az edran elfek nem közelítik meg az egyes, speciális képességeikben egyik rokon-csoportjukat sem, viszont oly szerencsésen elegyítik jellemzőiket, amit kiegészítenek a más fajoktól tanult hasznosságokkal, hogy még így is Sideran egyik leghatékonyabb erejét tudják mozgósítani, legyen szó akár mágiáról, akár fegyveres harcról. Varázslóik bár nem jutnak oly szintekig a magasmágiában, mint a minassyrian elfek, de a mágiára való fogékonyságuk még így is messze a többi faj fölé emeli őket, amit ráadásul megnövel az a jellemzőjük, hogy őket nem kötik ősi babonák és rítusok az új inkantációk kipróbálásában. Erdőjáróik bár nem olvadnak bele oly megkülönböztethetetlen módon a vadonba, mint a taurënek, de így is közel együtt tudnak lélegezni a fákkal és a folyókkal, ugyanakkor nem idegenkednek annyira a föld alatti helyektől sem, mint a két ősi rokon-csoportjuk.
Mivel az edran elfek, mint alfaj, két másik alfaj keveredésével és a keveredés utáni kiválással jöttek létre, ezért saját hagyományaik még nem nagyon vannak, kultúrájuk, szokásaik viszont nagyon is. És mivel ez a csoport fiatalabb Sideran mindegyik fajánál, és nem vitték magukkal őseik ellenségeskedéseit sem, ezért viszonylag nyugodt kapcsolatot képesek ápolni bármely faj képviselőjével – a józan ész adta határokon belül. Az edranok nyitottsága ugyanakkor nem társul naivitással, vagy ostobasággal: aki egyszer visszaél a jóindulatukkal, az soha többé nem fogja tudni elnyerni azt.
Az edran elfek legnagyobb települése Yangpoor, de sokan élnek közülük a Nirad-menti erdőkben, valamint a Chedlentől északra, az embernépek királyságában is.
Isteneik: átdolgozás alatt
Elérhető kasztok: harcos, árnyjáró, pap, varázsló.