A Művész havát írjuk, az Alapítás 1651. évében.
A tavasz már teljességgel birtokba vette a világot: virágba borultak még a Shari-Shael száraz tüskebokrai is. A lankás alföldeken zöldül a vetés, a zord vadonok komorságát is elűzi néhány hétre a rengeteg harsány-zöld hajtás. A halandók lelke is követi ilyenkor a természetet az élet vad élvezetében: ez a hónap a művészek és múzsáik hava szerte a kontinensen. Yangpoorban még nem úr a forróság, de már igen meleg van: a tavaszt és a művészet élvezetét ünneplők nem is restek levetni, ami ruhát csak az illendőség megenged.
Karakterek: 3464
Fajok lebontva
Ember: 1382
Elf: 730
Sötételf: 529
Törpe: 119
Fél-elf: 522
Gnóm: 66
Fél-ork: 116
Nemek aránya
Férfi: 1873
Nő: 1591
Kasztok aránya
Harcos: 1131
Árnyjáró: 976
Varázsló: 1005
Pap: 352
Játéktéri beírások:
52640
Fórum beírások:
28149
Történelem
Sideran történelme
Írásaink szerint az elfek és a törpék népe vetette meg legelőször a lábát a kontinensen valamikor az a.e. III. évezred derekán. Az azelőtti múltról csak sejtések keringenek. Az egyik legszebb teremtéstörténet Denso egyházának énekei között maradt fenn:
"Kezdetben volt a föld és az ég,
egymást soha el nem érhették.
Üres, kopár földek és hegyek,
fölöttük magas, végtelen egek.
Egymással szemben, egymástól messze,
Egymás szépségében örökre elveszve.
Az egeknek könnye, a földeknek álma
a te képedben talált egymásra.
Denso, te voltál a vihar, az eső,
a folyókat alkotó, az életet teremtő.
Benned találkozott a föld és az ég,
minden új élettel, a te neved áldassék."
A sziget ős-urai a legendák szerint egy idegen, a mágiával zsigeri szinten együtt lélegző faj voltak, akiket az elfek angwi-nak neveznek. Ők már a Hódítók érkeztekor is századok óta tartó misztikus álmukat aludták, csak kis létszámú őrszemeik járták a kontinenst. Ezek voltak azok a sárkánylovasok, akikkel a Hódítók mágiája végzett. A harcukról hősi énekek emlékeznek meg, a Nayas lápvidéke a mondák szerint ekkor alakult mai arcára és így gyűrődött helyére az északot déltől elválasztó hegyvonulat is. Az új otthont vérből, varázsból, halálból teremtő első elfek és törpék távolibb múltjának ismeretéhez már a hitükben és vallásos énekeikben kell mélyebben alámerülnünk, és biztos forrásokat még úgy sem találhatunk.
Azt már feljegyezték, hogy az elfek a déli erdőségekben, Folyamközben (Issenys) telepedtek le, a Három Folyó (Issen, Nirad, Assend) mentén egészen a Keleti Mocsarakig (Shari-Shael). A törpék pedig hamar a föld mélyét választották lakhelyül, bányatelepeik és barlangtárnáik mindenfelé megjelentek a Chedlen (embernyelven Égszakajtó) hegyláncának mélyén Barad Eduntól (Hajnalszirt) Barad Amunig (Alkonyszirt).
Az eldák kora
Az első elf (akkor még elda) város, Yangpoor megalapítása a Nirad (Ragyogó) folyó deltájában a.e. 2000-re tehető. Az itt felvirágzó Niura királyság Amuntë, a Felkelő Nap fényében és hitében fürdőzött. Az ő nevében uralkodó Fényességes dinasztia hatalma majd kétszáz évig töretlen volt. A várost alapító elda csoport minassyriannak nevezte magát, ami arra utalt, hogy ők városlakók; ezzel különböztették meg magukat a hamar más életteret kereső taurën eldáktól, akik mindig is a vadont tekintették otthonuknak. A törpék első városát (Ilith-Athar, mai embernevén Zengőszék) jóval később alapították, a.e. 1642-ben. A sziget északi része felé csak ekkor nyílt meg a Hódítók útja.
A.e. 1300-945 közé datálható a szintén sokat emlegetett Álomjárók uralma. Az Álomőrző kultuszának felemelkedése hozzájuk kötődik, de a mágia istennője felé való hiteskük már nem segítettek a Hódítók hanyatló varázshatalmán. Mintha a sárkányok és az angwi-k elveszte, a Fátyol felemelkedése nem csak a mágikus szövevényt, hanem valamiféle átok folytán az eldák született mágiahatalmát is érintette volna: a varázslat ereje rohamosan szürkülni kezdett a kezükből.
Az Álomjárók uralkodása alatt tűntek fel a keleti határokon először az orkok is, amelyeket eddig a Hódítók a sziget őshonos vadjainak tekintettek csupán. Totemeik mögött viszont olyan hatalom állt, amelyet máig nem sikerült igazán megtörni. A.e. 946-802 között véres háborúk tucatjai folytak Niura és az orkok népe között. A törpék ekkor állították fel híres seregüket, a Duraz (Szikla) Légiót.
Későn.
A.e. 946-ban az orkok Farkasistenük segítségével elsöpörték az elfek seregeit. A király elesett, a dinasztia elbukott, az eldák kora pedig ezzel leáldozott. A Niura királyság helyén a törpék segedelmével megszülető új Aslorënt már a Duraz légiója védte.
A thánok kora
Az a.e. IX – V. század tagadhatatlanul a törpék királyságának fénykora volt. A Thán Királyság biztos kezek forgatta pörölyei szilárdan védték a humán népek békéjét. Ám ekkorra tehető az Álomjárók örökségén megszülető első sötételf város létrejötte is, valahol a mai Konaras környékén. Az északra menekült, mágia által eltorzított eldák az Álomsíkokról elszabaduló Éj Úrnőjének nevében szinte azonnal hódításba kezdtek. Az új elda faj, a sötételfek új hite és terjeszkedése érintette Ilith-Athart is, ez pedig az ezredéves elf-törpe béke végéhez vezetett.
A viszály ekkor fészkelte be magát a Hódítók közé.
Hosszú harcok kezdődtek az elfek, a sötételfek és a törpék között, melyeknek csak az a.e.II. században újra felbukkanó orkok vetettek véget. Ekkor kötött kényszerszövetséget a Thán Királyság és Aslorën, de kardjuk először mégsem az orkvérű ellenségre, hanem a sötételfekre sújtott le. A sötételfek első városa ekkor pusztult el, népük szétszóródott a Chedlen láncai közt, illetve északra költözött.
A.e. 200-ban alapult meg Yangpoorban egy új hatalom, a Sirannon Mágusiskola. A mágia viszont ekkora már csak árnyéka volt a hajdaninak. Az orkok totemisztikus hitéből nyert tapasztalatok az elfek magasmágiájával vegyítve viszont már kezdett hasonló képet mutatni a ma tapasztalható mágiához.
A Sirannon nagymesterei döntöttek a súlyosbodó ork betörések végett az első térkapu megnyitásáról. Az előkészületek majd ötven évet vettek igénybe, így csak a.e. 52-re érkeztek meg térkapun át az első embernépek Sideranra – az elfek és törpék oldalára - az orkok ellenében. Nem csak a harcba kapcsolódtak be: hamarosan első városukat is megalapították.
Bár ez az időpont alapvetően az ember-népek fontos dátuma volt, de ahogy a fajuk dominánssá vált, úgy váltak dominánssá a szokásaik is. Ezt az időt tartják Sideran időszámítása nulladik évének, és innen származtatják az A.e. (alapítás előtt) és A.u. (alapítás után) rövidítéseket a dátumok, időpontok jelzésére szerte a világunkon.
A város a Dar-Athar nevet kapta (a mai Konaras közelében), főistene az emberek által a kontinensre hozott Altarounn lett. Alderos néven a város ijesztően hamar királysággá nőtte ki magát a Thán árnyékában. Az a. u. II. század derekára pedig meg is történt a baj: az ifjú emberbirodalom a sötételf boszorkányurak befolyása alá került, a Thánnak pedig el kellett zárnia emiatt az embernépek elől a hágókat, vagyis a Dél kapuit.
Alderos hamar kétfelé szakadt: Amnister és Konaras (utóbbi Dar-Athar helyén) lett a két új központ. Konarast a sötételf befolyás alól csak majd` egy emberöltő múltával sikerült felszabadítani.
A harmadik század végén a törpék népe közt ütötte fel a fejét az a vallásháború, ami végül a birodalmuk fényének megroppanásához vezetett. A. u. 493-ban az orkok ezt a testvérháborút kihasználva be is törtek a Thán Királyságba. A légiók pedig már nem voltak képesek többé egységesen felvenni velük a harcot...
A káosz századai
Az embernépek nem csak az elfekkel, de az orkokkal is roppant hamar elkeveredtek. Olyannyira, hogy a Sirannon elf nagymesterei századokon belül azzal szembesültek, az embervér már nem csak mellettük, de az orkok mellett is ott áll. A lavina, úgy tűnt, végérvényesen elindult, ők maguk pedig szinte „pillanatokon” belül kisebbségben találták magukat.
Az a.u. VI-VIII. században északon Alderos, a hegyekben a Thán Királyságból megmaradt Büszkevér volt a legjelentősebb hatalom. Yangpoorral egy jó darabig sikeresen egyensúlyozták a külső fenyegetéseket, amihez félvérek ezreit sorozta az Aslorëni Felső Tanács harcba. 803-ban Ilith-Athar orkvérű és sötételf szövetséges erők keze által esett el, cserébe az ember és félvérű népek 837-ben a sötételfek városát, Estithet rombolták porig. A pusztítás annyira szörnyűre és teljesre sikeredett, hogy a mai Cradon helyén álló város sokáig kísértetjárta vidék volt csupán. Csak 905-ben vetette meg a lábát először újra élet a romjain. De az a város már emberváros lett, a mai Királygázló (Cradon). A legendák úgy tartották, hogy ennek a helynek komoly jelentősége lesz a történelem során: az Emberek Igaz Királya innen fog kiemelkedni, átgázol a Tajtékoson, ahol hajdan vízbe tiporták a boszorkányurak királyát, és a Mélykatedrálisból felhozza azt a kardot, amely békében egyesíti majd a halandó népeket.
A történet hosszú ideje puszta mítosz. A Tajtékosnak északon nincs gázlója, a Mélykatedrális Estith pusztulásával eltűnt, a béke pedig... csak álom.
Yangpoor fennállásának háromezredik, kerek évfordulóján, 1000-ben vált világossá az elfek számára is, hogy a városuk lakosainak nagy része már embervérű, vagy ember. Az elfek a szapora népek mellett egyre jobban elszigetelődtek, egyre többen tértek vissza közülük Amuntë első, igaz hitéhez. Megkezdődtek az először burkolt, majd egyre véresebb faji üldöztetések, melyek szinte a kor védjegyeivé váltak.
1329-1442 között söpört végig Yangpooron a Fényesléptű mozgalom, amely az elfek berkein belül is törést eredményezett. A manifesztálódó Amuntë alakja körül szerveződött Silasissar Birodalom máig egyszerre csodált és rettegett.
A Quanarrion uralkodóházzal végül a Sirannon Mágusiskola is szembefordult. 1443-ban újabb térkapu-nyitási kísérlettel próbáltak segedelmet kapni a tisztavérűek ellen, a félfajok és az embernépek egyenlőségének védelmében.
A gnómok népe ekkor érkezett Sideranra.
Az egység kora
Észak számára 1564 volt talán a legjelentősebb dátum a történelem során: Konaras és Királygázló emberkézben egyesült, emberkéz által. Raoul Ajin, kalandozóból lett hadúr lett az a karizmatikus vezető, aki az északi területeket Edras név alatt újból királysággá formálta. A legenda szerint a birtokában volt egy ó-alderosi királyi kard, amelyet Estith mélyéről hozott elő. Ez a kard volt az, amivel később igazolta jogát a királyság trónjára. Bár a legendás békét elhoznia neki se sikerült soha vele...
Ajin királysága olyan volt, mint az élete. Hadúrból lett uralkodóvá, mondják, láncvértben is töltötte az életét. Az orkvérűek és a sötételfek újabb és újabb csapásokat mértek a birodalomra, Amnister egyre jobban egy manifesztálódó holt hatalom keze alá csúszott, és Viharfok Fejedelemségeként nem adott békés hátországot a nagy déli, yangpoori ostromhoz, amit az elf faj tisztaságát egyre nagyobb gőggel és erőszakkal védő Silasissar Birodalom ellen vívtak.
Ezt a legendás 1592-es csatát, ami az időközben újból feléledő törpe belháborúk győztese, Dhaurim, Raoul Ajin és a fél-ork Dormak fejedelem közös győzelme volt a Silasissar sereg fölött, a jelenkor legnagyobb ütközeteként tartja számon a történetírás.
Yangpoor romjain Aslorën néven új állam alapult, amit máig egy kilencfős Legfelsőbb Tanács vezet. A mágusok birodalmát a Edras Királyság részének nyilvánították. Emberek és gnómok költöztek Aslorënbe, ahol teljes vallásszabadságot hirdettek és tartják azóta is. Ekkor kezdődött az a szerep, ahogy ma is ismert a dél városa: Yangpoor az elme és a lélek szabadságának és a mágiának a fellegvára Sideranon. Az elfek azon csoportjai – a minassyrianok – akik még őrizték az eredeti Hódítók álmait a lelkükben, eltávolodtak ősi városuktól. Nem követték ugyan az általuk reménytelenül vadnak tartott taurën elfeket az erdők mélyére, de a felhígult vérűekkel se kívántak közösködni. Erre a korszakra tehető Alqualondë felvirágzása, ami mára az egyik legkomolyabb elf – pontosabban, minassyrian elf – településsé és kulturális központtá nőtte ki magát. A Yangpoorban maradt, a más fajokkal együttműködő és nyitott elfek pedig innentől edrannak nevezik magukat.
Ám a béke nem lett hosszú ezután a győzelem után sem: a fél-orkok és a törpék területi kérdésekben szinte azonnal, újra egymásnak estek, 1593-1602 közt a Thán Királyság és a Tűztáncos Xaganátus háborúja követelt sok véráldozatot. Végül a yangpoori helytartó segítségével a Thánok arattak diadalt, de azon az áron, hogy önállóságukat feladva csatlakoztak a birodalomhoz. A Tűztáncosok visszahúzódtak keletre, szívükben bosszúvággyal az emberek és törpék királyságai ellen. Az orkvérűek újból az embernépek ellenségeivé váltak.
A nyugat a Edras, az ember-királyság alatt egységes maradt, 1612-ben pedig a sötételfek legelső nagyasszonya is hivatalos engedélyt kért a betelepedéshez. Az emberek közé...
A közelmúlt és a jelen
A nagy király halála után hamar darabjaira hullott a birodalom: Amnister újból függetlenedni igyekezett Raoul egyik fia kezén. Az ő hatalmát el nem ismerve Konaras is királyt koronázott, Hassumot, Raoul egyik unokáját. A yangpoori helytartó okos politikája folytán Aslorën észrevétlenül távolodni kezdett a királyságtól, végül Cradon is kikiáltotta a függetlenségét.
A birodalom rövid idő leforgása alatta legjelentősebb városaira hullott szét.
1628-ban hosszas testvérháborúk után Cradon semleges helyszínén kötöttek békét az örökösök: az így létrejövő Edrul Királyság központja és fővárosa Konaras lett, Hassum uralma alatt.
Csakhogy rá két évvel Ilith-Athar is deklarálta a függetlenségét Edrultól. A hágók és a legfontosabb kereskedelmi útvonal kapcsán jól felismerte és ki is használta kulcsszerepét: Sideran jelenleg legjelentősebb iparos és tranzitkereskedelmi fellegvárává lett, a Chedlen járható nyugati hágóinak vitathatatlan urává. Piaci szerepe már akkor is vitathatatlan volt: itt készülnek a sziget legjobb kovács- és kézműves-termékei, valamint ásványi ritkaságainak zömét is itt bányásszák.
Hassum korai, bizonytalan körülmények közt történő halála után bolydult fel a Cradoni Béke: a konarasi őrgróf ugyanúgy igényt tartott Edrul trónjára, mint a Hassum csecsemő fia körül felálló régenstanács, melynek már nagy potenciálú tagja a sötételf nagyasszonyanya is, Altarounn lovagrendjének nagymesterével egyetemben. I. Marcus néven gyermekkirályt koronázott hát végül a birodalom. Ma is ő uralkodik. Amnister pedig őrgrófságként újra elszakadt Edrultól.
A belső bajaival küzdő királyi udvar egyre kevésbé tudja mind a mai napig a hatalmát érvényesíteni a királyság keleti és északi részén: előbbi vidéken rablólovagok és martalócok vívnak élet-halál harcot a megmaradt északi fél-ork, vadon élő sötételf és ork törzsekkel, Cradonban és környékén pedig lassan névlegessé lazul a királyi főhatalom. Talán csak az Amnistertől való félelem tartja a várost a király oldalán.
1638-ban az ifjú király nevelői és gyámjai, Altarounn főpapja és a lovagrend Nagymestere rejtélyes és erőszakos halál áldozatai lettek. A jelek arra utaltak, hogy a sötételfek új nagyasszonya állhat a két merénylet mögött, bár annak oka, hogy miért is tette volna ezt, máig nem került napvilágra. Az eddig is sérülékeny szövetség ezzel Altarounn lovagjai és a sötételfek között menthetetlenül felbomlott. A hit válaszcsapása minden képzeletet felülmúlt. Az áruláson feldühödött lovagok borzalmas pusztítást vittek végbe a sötételfek között. Denso papjainak kalendáriuma szerint az északi emberkirályságban élő sötételf hímek kétharmada, a nőstények jó fele odaveszett a vérengzésben. A legtöbben Cradonban maradnak életben, ahova kevéssé ért el a bosszúszomjas lovagok pengéje. A törést azóta sem heverték ki.
Több év szállt már el azóta.
A királypárti cradoni papság, Denso szolgái a város jelenlegi urai, ők maguk a közigazgatás és a politikai hatalom. Evilági hatalmukat istenüktől kapott mágiájuk és a hívők támogatása is erősíti. A néhány éve a város közelében újra megnyílt térkapukat jó ideig az akkoriban elhunyt Első Densirnek tulajdonította a közvélekedés, de ezt soha, senkinek nem sikerült bizonyítania, pedig több expedíció is indult a kapuk titkának kikutatására. Vagy nem volt köze a jelenséghez a főpapnak, vagy Denso egyházának tagjai jól őrzik a titkukat… Minden esetre, ami tény: nem egy, hanem szinte számtalan létsíkra nyíltak kapuk, ami nyomán Cradon hosszan küzdött önmagáért, az őt befolyásolni igyekvő külső erők és a rengeteg idegen között egyensúlyozva. Az érkező térutazókat a kezdetekben szívélyesen fogadták, ők pedig vagy beilleszkedtek, vagy elmorzsolta őket az idő és a sors könyörtelen vasfoga.